loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

Születésnapi köszöntés

2018.09.27.

Kezdőlap 9 Hírek 9 Születésnapi köszöntés

90 éves lett Szabó Sándorné, Nikházy Erzsébet, Encs városának kiemelkedő közéleti személyisége. Encs Város Önkormányzatának köszönetét Szeles András polgármester fejezte ki egy virágcsokorral és emléklappal, megelőzve a kis ünnepséget, melyet clubtársai és családja szervezett számára.

Hosszú éveken keresztül elismert pedagógiai munkát végzett, szakfelügyelő volt matematika tantárgyból. Már ez is elég lenne, hogy nagy tisztelettel beszéljünk róla. Emellett azonban más területeken is öregbítette a város nevét. Férjével tekintélyes gyűjteményt tudhattak magukénak a népi mesterségek, népművészet terén, melyet az Abaúji Múzeumnak adományoztak, így lehetőséget adva annak létrejöttére. Erzsike néni maga is készített ilyen alkotásokat, másokat is erre bíztatva szakköröket tartott. Szép kézimunkáiból, valamint az általa összegyűjtöttekből évente kiállítást szervezett. A városon kívül az ország több településére hívták meg a szépen összeválogatott anyagot. Munkáját ezen a téren is kitüntetésekkel jutalmazták. A Népművészet mestere címet is elnyerte. A szűkebb szülőföldünk mintáit sikerült egy könyvbe rendeznie Abaúji szőttesek címmel.

A város kulturális rendezvényeinek állandó résztvevője, szervezője a mai napig. Fáradhatatlanul bíztatja idősebb társait is az aktív nyugdíjas életre. A Pax Hálózatfejlesztő-Gondozási Központ keretein belül clubot vezet, melynek sok idősebb városlakó a tagja.

Ezúton is gratulálunk a 90. születésnapján Szabó Sándorné Erzsike néninek, kívánunk továbbra is ilyen szép és tartalmas napokat még hosszú, hosszú ideig.

Isten éltesse sokáig!

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.