
Már hatodik alkalommal rendezik meg Miskolcon megyénk foglalkoztatási kiállítását, melyen Encs, Szeles András polgármester, Sándor Róbert műszaki irodavezető és csapata is részt vett.

Szeptember 6-án, pénteken Demeter Ervin kormánymegbízott köszöntötte a megjelenteket. A kiállítást és vásárt Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár nyitotta meg. 
A megye tizenhat járásának kilencvenhárom kiállítója mellett Heves megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nógrád megye, valamint a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács is képviseltette magát a rendezvényen.
Mivel Encs is régóta bekapcsolódott a közfoglakoztatási programba, így természetes volt, hogy a látogatók a város kiállítását is megtekinthették. A megtermelt élelmiszerek, annak feldolgozott változatai nagy sikert arattak a látogatók körében.



