Az encsi Család-és Gyermekjóléti Központ munkatársai nincsenek könnyű helyzetben. A térség rendkívül sok társadalmi, gazdasági problémával küzd, mely sokszor csapódik le a családoknál. A nehéz helyzetek kezelése érdekében folyamatosan képezik magukat, így az elmúlt időszakban több alaklommal vettek részt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által az EFOP segítségével szervezett, „Szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása” c. kiemelt projekt keretében megrendezett Szakmai Workshopokon.
Ezen felül megrendezésre került egy Regionális Workshop is Encsen a szomszédos járások képviselőinek meghívásával.
Januárban Encsen, a Városháza Nagytermében volt a konferencia.
Bemutatkozott az encsi Pax Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ, Család és Gyermekjóléti Központja, helyzetkép adtak az encsi járás gyermekvédelmi helyzetéről.
Ezt követően Lasztócziné Szomoru Mónika módszertani szakértő ismertette a család- és gyermekjóléti szolgáltatást érintő jogszabályi változásokat, majd tájékoztatót adott a Miskolci Egyetemen 2018. szeptemberében induló duális –szociális munkás képzésről, terepet biztosító intézmények együttműködési lehetőségeiről. Felvázolta a szociális diagnózis kapcsán megjelenő szakmai feladatokat a család és gyermekjóléti szolgálatoknál, illetve a család és gyermekjóléti központoknál.

Februárban Edelény adott otthont a tanácskozásnak.
Az Edelényi Szociális Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központja bemutatkozása és helyzetképének felvázolása után a vendégelőadás következett. A „Szertár” iskolai és óvodai szociális munka projekt, majd a jelzőrendszeri tanácsadói feladatok és a módszertani segítségnyújtás összehangolása a gyakorlatban került bemutatásra.

Márciusban Mezőkövesdan a Városházán találkoztak a szakemberek.
A Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Család- és Gyermekjóléti Központ intézményének helyzetképe a mezőkövesdi járás gyermekvédelmi helyzetéről hasonló információval szolgált, mint az eddigi kistérségek központjai. Aktuális információk hangzottak el a család és gyermekjóléti központok szakmai tevékenységéhez kapcsolódóan az ágazati irányítás részéről. Fókuszban a Dokumentációs Vonalvezető 2. kiadása – A család és gyermekjóléti szolgáltatásban dolgozó szakemberek dokumentációs útmutatójának feldolgozása, értelmezése állt. „Ki segít a segítőnek?”- beszélgetés a szakmai mentálhigiéné lehetőségeiről, a szakmai feltöltődés módszereiről, a kiégés és elvándorlás megelőzéséről szólt.

Putnokon áprilisban találkoztak a szociális területen dolgozók.
Bemutatkozás és a helyzetkép után a Család és Gyermekjóléti Központok kapcsolódási pontjairól hallhattak ismertetőt a területen megvalósuló „Gyerekesély” projektekkel. Beszélgetés követte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársaival, a „Gyerekesély” programok konzorciumi szervezetének tapasztalatairól, az együttműködés lehetőségeiről. A módszertani szakértő az utcai és lakótelepi szociális munka lehetőségeiről és szerepét mutatta be a megye járásaiban.

Májusban Tiszaújváros problémáival ismerkedhettek a résztvevők.
Bemutatkozott az Észak-magyarországi Regionális Krízisambulancia, vendég előadó Sándor-Lenkei Aida a Krízisambulancia szakmai vezetője volt. Tiszaújvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ helyzetképét az óvodai, iskolai szociális munka a gyakorlatban – valamint a Miskolci Járás aktuális tapasztalatainak előadása követte. Ismertetésre került az esetmenedzserek és családsegítők együttműködése a megyében, valamint jó gyakorlatok, problémák, adminisztráció és gyakorlati munka összehangolása.

A Regionális Workshop júniusban az encsi Család-és Gyermekjóléti Központban volt.
Meghívásra kerültek a szikszói és a gönci járások szociális szakemberei, akik az encsi szakemberekkel együtt elmondták a saját területük tapasztalatait a védelembe vétel, a megelőző pártfogás, a távoltartás elrendelése, a korai gyermekvállalás, a gyermekkori vándorlás, az igazolatlan iskolai mulasztás vonatkozásában.

Még ebben a hónapban Miskolc – Tapolcán, a Kríziskezelő Szolgálatok Fejlesztése Projekt Regionális konferenciáján bővíthették tudásukat a szakemberek.
A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” elnevezésű kiemelt projektjének részeként regionális konferencián lehetőség nyílt a projekt tevékenységeinek mélyebb megismerésére, valamint tájékoztatást kaptak a résztvevők a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok számára tartandó ingyenes, a szociális ágazatban minősített képzésről.

Végül a Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központja látta vendégül a szociális ágazat munkatársait.
Bemutatkozott és helyzetképet adott a Sátoraljaújhelyi Család- és Gyermekjóléti Központ a Sátoraljaújhelyi járás gyermekvédelmi helyzetéről. Lasztócziné Szomoru Mónika ismertette kötelező és ajánlott adminisztrációt a család- és gyermekjóléti központokban, valamint az esetátadás formai és szakmai kritériumait a központ és a szolgálat között. Bemutatásra került továbbá az esetmenedzserek és családsegítők együttműködése a megyében, valamint a jó gyakorlatok a gyakorlati munka összehangolására.


