Tanácskozásra gyűltek össze szerdán délelőtt az abaúji polgármesterek. Először az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás tartott tanácsülést. A napirendek között a 2017. évi munkaterv elfogadása, az ETKT 2016. évi költségvetési határozat előirányzat módosítása, az ETKT 2017. évi költségvetés elfogadása, a kistérségi pályázatok időarányos teljesítésének értékelése és a bejelentések szerepelt.
Szeles András polgármester, mint a társulás elnöke terjesztette elő a napirendeket.
Egy órával később a Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás polgármesterei szavaztak a 2017. évi költségvetésről, valamint a 2016. évi költségvetés módosításáról. Szeles András, a társulás elnöke megállapíthatta, hogy az encsi kistérségen kívül eső polgármesterek is eljöttek, így határozatképes volt az ülés.
Végül az Encsi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás ülésére már csak 10 polgármesternek kellett maradnia. A feladat itt is a költségvetés elfogadása volt. A napirendeket egyhangúlag elfogadták a jelenlévők.

