loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

„…A tetőről mindig figyelték…”-Vörös Géza előadása Mindszenty József megfigyeléséről Encsen

2017.01.09.

Kezdőlap 9 Hírek 9 „…A tetőről mindig figyelték…”-Vörös Géza előadása Mindszenty József megfigyeléséről Encsen

2017. január 6-án egy elmaradt előadást pótoltak Encsen a „Sorsfordító évek” című pályázat utolsó rendhagyó történelem órájának keretén belül.
Több alkalommal került középpontba a kommunista hatalomnak az egyházi személyekkel szembeni bánásmódja. Kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a gulagon élt egyházi személyek használati tárgyaiból, megismerhették a környéken szolgált Balogh István tábori lelkész életéről szóló könyvet. Így kézenfekvő volt, hogy az utolsó előadás is kapcsolódik ehhez a tartalmi vonalhoz.

A Városi Művelődési Központ kistermében megjelenteket Szeles András polgármester köszöntötte

Vörös Géza történész
, levéltáros és muzeológus, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa számolt be kutatásairól. Témája Mindszenty József megfigyelése és életútja volt. Számos olyan részlettel szolgált, mely a korabeli titkos rendőrség munkáját mutatta be. Szólt a hercegprímás helytállásáról a nehéz időkben. Megismerhettük a rendőrségi dokumentumokból életét, munkásságát, mindennapjait, kapcsolatrendszerét.
A sok képpel illusztrált előadás méltó zárása volt a rendezvénysorozatnak. 

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.