Beszámolt 2017. évben végzett munkájáról az Encsi Rendőrkapitányság vezetője dr. Antal István hétfőn az encsi Képviselő-testület ülésén. Mint az Kapitány Úr leírta, az Encsi Rendőrkapitányság 2017. évben – változatlan település szerkezet, népesség megoszlás mellett – a korábbi évekhez hasonló társadalmi és gazdasági környezetben végezte tevékenységét. Illetékességi területünkön 4 város és 79 község található. A mind a regisztrált bűncselekmények mind a kiemelten kezelt bűncselekmények száma az elmúlt évekhez képest csökkent. Rablás bűncselekmény elkövetésére 3 alkalommal került sor, kiskorú veszélyeztetésére pedig szintén 3 alkalommal. Előfordult még többek között állatkínzás, csalás, hamis magánokirat felhasználása, ittas vezetés, baleset okozása, zaklatás, rablás nem nagy számban.
A város közlekedésbiztonsági helyzetét értékelve megállapítható, hogy 2017. évben 22 anyagi káros és 2 könnyű sérüléses baleset következett be. Halálos kimenetelű baleset 1 esetben történt.
A legtöbb balesetet továbbra is a személygépkocsi vezetők okozták. Az általános közterületi szolgálat során végrehajtott ellenőrzések mellett Encsi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és bűnügyi állománya 2017. évben is rendszeresen hajtott végre fokozott közúti ellenőrzéseket, akciókat.
Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az állomány a lehető legtöbb szolgálati időt töltse a közterületen.
A szolgálatszervező parancsnokok a bűnügyi-közbiztonsági helyzet ismeretében – a felmerült igények figyelembevételével – úgy tervezték a szolgálatot, hogy minden napszakban volt rendelkezésre álló reagáló erő. Megfeleltünk azon elvárásnak, hogy a bejelentéseket követően az események helyszínén a lehető legrövidebb időn belül intézkedő rendőr jelenjen meg. Területünkön nem fordult elő, hogy állampolgári bejelentésre, jelzésre reagálás nem történt. A kiemelt bűncselekmények minden esetben prioritást kaptak.
A körzeti megbízottak speciális szolgálati feladatai nélkülözhetetlenek a kistelepülések és városok bűnügyi, közbiztonsági helyzetének javítása, megerősítése miatt, így kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy létszámuk állandóan feltöltött legyen.
Gyermek- és ifjúságvédelmi, baleset- és bűnmegelőzési tevékenység, áldozatvédelem, kábítószer prevenció valamint az iskola rendőr program a megelőzést, a tájékoztatást, a fokozott jelenlétet szolgálja.
Kapitány Úr szóbeli kiegészítésében megerősítette, hogy az Encsi Rendőrkapitányság mutatói folyamatosan javuló tendenciát mutatnak, igyekeznek jelen lenni a problémás helyeken. A rablás, lopás csökkentésére vannak személyek, akikre jobban odafigyelnek. Úgynevezett portyákat, razziákat tartanak ünnepek, szünnapok előtt. A fiataloknak bűnmegelőzési, drogprevenciós és az internet veszélyeire felhívó előadásokat tartanak. Megfigyelik azokat a területeket, ahol kábítószer, pszihoaktív anyag fogyasztók vannak.
Az eredményeiket szeretnék javítani, de lehetőség szerint megőrizni. Az eddig kialakított együttműködéseket az intézményekkel, civil szervezetekkel tovább erősítik.
A város polgárainak és képviselő társai nevében Szeles András polgármester megköszönte a Rendőrség alapos és lelkiismeretes munkáját.



