VENDÉGÜNK VOLT DR. KOVÁCS ZOLTÁN ÁLLAMTITKÁR ÚR.
2013. december 4-én az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás gyermekesély pályázatának keretében kerekasztal beszélgetésre gyültek össze a témában érintettek, melyre meghívást kapott dr. Kovács Zoltán úr, az Emberi Erőforrás Minisztérium Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság vezetője. A szakmai programot a Zrínyi Ilona Általános és Művészeti Alapiskola által szervezett gálaműsor zárta, mely egyben eredményhirdetése volt egy tanév elején meghirdetett versenysorozatnak.
A három kistérség iskoláit megszólító „Ezek vagyunk mi, Abaúj és Zemplén értékei” címmel zajló versenyre fotót, rajzot, esszét, verset kellett készíteni, valamint népdalt kellett előadni. A gálaműsor előtt megtörtént az értékelés. A legjobb pályaművekből kiállítást készített az iskola. A győztesek jutalmát dr Kovács Zoltán államtitkár úr és Bratu László Encs város polgármestere adta át.
A gálán az iskola tanulói mellett a verseny díjazottjainak előadásait is meghallgathatták a szép számmal összegyűlt érdeklődők. Az ünnepség kedves színfoltja volt, hogy az iskola elbúcsúzott nyugállományba vonult pedagógusától, Duleczki Bélánétól, aki a pedagógus munkáért emlékérmet államtitkár úrtól kapta meg.
A színvonalas műsort zenei és táncos számok zárták.












