loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

MEGALAKULT AZ ENCSI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

2014.10.22.

Kezdőlap 9 Hírek 9 MEGALAKULT AZ ENCSI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Az önkormányzati választásokat követően 2014. október 21-én az encsi Városháza nagytermében megtartotta alakuló ülését Encs Város Önkormányzatának újonnan megválasztott Képviselő-testülete.

A Himnusz eléneklése és az iskolások köszöntő műsora után Szeles András, Encs város megválasztott polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A napirend elfogadását követően felkérte Polgárné Lipták Editet, a Helyi Választási Bizottság elnökét, a választásról adott tájékoztató megtartására.

Ezt követően Szeles András letette polgármesteri esküjét. Majd a képviselők is ünnepélyesen esküt tettek.

Sor került az új polgármester illetményének megállapítására, mely bruttó 448.725.- forint lett, valamint 60.580.- forint költségtérítést vehet igénybe.

A Képviselő-testület úgy döntött, hogy 3 bizottságot hoz létre 5-5 fővel. Ezek:

HUMÁNPOLITIKAI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG

Karsai Attila képviselő              bizottság elnöke

Buchala István képviselő           bizottsági tag

Konyor Judit képviselő              bizottsági tag

Magyar Zoltán                         külső tag

Vajkóné Zsíros Emese               külső tag
 

PÉNZÜGYI ÉS VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG

Bolobás Péter képviselő          bizottság elnöke

Bratu Ferenc képviselő            bizottsági tag

Hajdu István képviselő            bizottsági tag

Ferenczy Tibor                       külső tag            

Veres Ferenc                         külső tag


SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG

Molnárné Juhász Éva képviselő   bizottság elnöke

Bratu Ferenc képviselő              bizottsági tag

Buchala István képviselő           bizottsági tag

dr. Vidákovics Béla                  külső tag

Rivnyák Istvánné                     külső tag

 

Végül megválasztották a város alpolgármesterét, aki Kléri Bertalan lett. Illetményét 201.930.– forintban, valamint 30.290.- forint költségtérítést vehet igénybe.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.