2015. augusztus 06-án a PAX Hálózatfejlesztő- Gondozási Központ Idősek klubja szolgáltatásait igénybevevői kiránduláson vettek részt Demjénbe. A fürdéssel egybekötött kirándulás nagyon jó hangulatban telt el. Az idős embereknek nagy élményben volt részük, a gyógyvíz jótékony hatása erősítette a testet, és a lelket!
Tanévben és szünidőben egyaránt aktívan segítik a közösségi szolgálat keretein belül az önkéntesek, az intézmény szolgáltatásait igénybe vevő ellátottak mindennapi feladatainak ellátásában. Részt vesznek foglakozásokon, segédkeznek bevásárlásnál, gyógyszer kiváltásnál, meghallgatják az idősek élettörténetét. Olyan feladat ellátásban, melyre a mindennapi feladatok mellett nincs lehetőség az önkéntesek segítenek, a mozgásukban korlátozott, kerekesszékhez kötött idősemberek levegőztetésében!
Intézményünk szeretettel köszönti Zsiga Andrásné, Mancika nénit, aki augusztus 11.-én tölti be 90.születésnapját . A jeles napon köszöntötte Orbán Viktor Miniszterelnök Úr is, és egy emléklapot küldött névre szólóan, valamint az ezzel járó jubileumi juttatást.





