2018-ban Rubin diplomát vehetett át Pataki Dezső tanár úr, aki 70 éve kapta meg tanítói diplomáját a Sárospataki Tanítóképző Intézetben. Abaúj kisebb települései után 1975-től tanított Encsen. Eközben népművelői és tanári végzettséget szerzett. Szervezett dolgozók iskoláját, színielőadásokat rendezett a településen. Igazi tanítóként törődött a rábízott diákokkal. A kert művelése lett a hobbija, kikapcsolódása, az iskolában és otthon is nagy örömét lelte benne. 1988-ban vonult nyugdíjba, de még évekig vissza-visszajárt óraadóként. Sajnos az ünnepségen nem tudott részt venni, mert korházi kezelés alatt áll. A város jókívánságait és az oklevelet a héten Szeles András polgármester vitte el neki. Már gyógyulófélben van, így szívesen beszélgetett és osztotta meg élményeit.
Gratulálunk a hosszú pályafutáshoz és jobbulást kívánunk!


