Az Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár folytatja a korábbi években fenti címen nagy érdeklődés mellett megrendezett, sikeres ,,léleképítő” programsorozatot, melynek védnökségét városunk polgármestere, Szeles András úr, a korábbi rendezvénysorozat kezdeményezője, támogatója tölti be.
Tervezett tavaszi programok:
Február 24. Kedd 17:30
,,A lélek ereje”
Vendégünk: Écsi Gyöngyi felvidéki (Mátyusföld, Hetény) református lelkész
Március 31. Kedd 17:30
,,Szenvedés és emberi méltóság”
Vendégünk: Dr. Simkó Csaba, az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány osztályvezető főorvosa. Szakterülete: belgyógyászat, Palliatív medicina.
Benkő Sámuel díjas, Miskolci Gyémánt díjas (2007)
A 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjeként a 10 legtöbb szavazatot elérő közé került, a megyénkből egyedüliként.
Április 16. Csütörtök 17:30
,,Arra tartunk, amerre tekintünk”
Vendégünk: Forrai Tamás Gergely S.J. a Jezsuita Rend Magyarországi Tartományfőnöke
A programok helye: Városi Művelődési Központ és Könyvtár színházterme
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

