Demján Sándor
2012. évben Encs város Díszpolgára
Encs, 2012. augusztus 19. – Encs városa a Díszpolgári címet adományozta Demján Sándornak a kistérséget támogató programjáért. A Demján Sándor Alapítvány 2006-ban indította el kistérségi támogatási programját, amelynek célja, hogy Észak- és Kelet-Magyarország egy-egy elmaradott, többszörösen hátrányos helyzetű kistérségében élő, szociálisan rászoruló gyermekeket és fiatalokat támogasson. Ennek keretében kötött az Alapítvány 2008. márciusában 5 éves szerződést az Abaúj Polgáraiért Alapítvánnyal, amely az encsi kistérségben fejt ki 2001 óta család és gyermeksegítő tevékenységet.
Az encsi kistérség 36 települést foglal magában, jellemzően aprófalvas, 7 település lakossága meghaladja az 1000 főt, ugyanakkor 6 településen a 100 főt sem éri el. A kistérség összlakossága kb. 25 ezer fő. A rendszerváltást követően igen jelentős munkanélküliség alakult ki, amelynek oka, hogy az ipari tevékenység, s így a foglalkoztatási hátteret jelentő nagyipari üzemek gyakorlatilag megszűntek. A kistérség fejletlen, az országos átlagtól jelentősen elmaradott infrastruktúrával rendelkezik.
A Támogatási Szerződés alapján, 5 éven keresztül évi 200,0 millió Ft támogatásban részesül az Alapítvány, amely programjában az alábbi célokat fogalmazta meg:
1. A halmozottan hátrányos helyzetű térségben élők szociális problémáinak enyhítése.
2. A hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak nevelésének, oktatásának támogatása.
3. A szociálisan rászorult, szegény sorsú fiatalok, fiatal felnőttek taníttatásának támogatása.
4. A kistérség településein az oktatási-nevelési intézményekben az infrastrukturális hátrányok csökkentése.
A Demján Sándor Alapítvány minden évben értékeli az általa támogatott kistérségek tevékenységét, programjaik végrehajtását, az elért eredményeket.
Az elmúlt öt év során a meghirdetett pályázatokra csaknem 20 000 pályázat érkezett az alapítványhoz. Ebből pályázatonkénti bontásban az alábbi támogatások valósultak meg:
| Év/program | Óvoda | Általános Iskola | Középiskola | Tehetségesgyermekek | Mindösszesen(fő) |
| 2008-2009 | 468 | 1254 | 583 | 20 | 2325 |
| 2009-2010 | 490 | 1310 | 575 | 47 | 2422 |
| 2010-2011 | 500 | 1172 | 539 | 38 | 2249 |
| 2011-2012 | 500 | 1200 | 528 | 40 | 2268 |
| 2012-2013 | 430 | 560 | 220 | 1210 | |
| Összesen: | 2388 | 5496 | 2445 | 145 | 10474 |
Az egyes pályázati programok támogatási összegei:
– Óvodás korúak: 60.000 Ft/gyermek/év nem pénzbeli támogatás (ruhavásárlási utalvány, játék, könyv, tisztasági csomag, ágynemű
– Általános iskolás korúak: 60.000 Ft/gyermek/év
– Középiskolás korúak: 80.000 Ft/gyermek/év
– Tehetséges gyermekek: 100.000 Ft/gyermek/év
Az elmúlt öt év kiemelkedő eredményei
– 400 tehetséges ösztöndíjas informatikai eszköz (hordozható számítógép) támogatásban részesült,
– Közösségi termek kerültek kialakításra 15 helyszínen, a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelve, egyenként 2,5 millió forintos értékben,
– 7 település óvodájában kültéri játszóterek kialakítása és az óvodai épületek korszerűsítése történt meg, átlagosan 6,5 millió forint összegen óvodánként (Krasznokvajda, Forró, Csobád, Szemere, Abaújkér, Encs),
– 3 nyelvi labor telepítése valósulhatott meg, amelynek révén térítési díj nélkül részesültek a gyermekek idegen nyelvi oktatásban,
– Közel 8100 ösztöndíjas részesült könyvtámogatásban,
– A támogatott tanulók 17 nyári táborban vehettek részt (Erdélyben, Felvidéken, Zánkán, Zemplénben), amely több mint 500 gyermek nyári élményeit szépíthette meg,
– Csaknem 1000 tanuló tekinthette meg a Mandala Dalszínház bemutatásában, az Egri csillagok című előadást, további 90 diák Budapesten láthatott színházi előadásokat.
Tekintettel az elmúlt öt év eredményeire, valamint a kistérség speciális helyzetére a Demján Sándor Alapítvány egy évvel meghosszabbította támogatási programját.

