A Kazinczy Ferenc Társaság, az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület, és az Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
alkalmából nagysikerű könyvbemutatót szervezett.
A 2015. január 21-én (szerda) 17.00 órától Városi Művelődési Központ színháztermében megtartott rendezvényen a résztvevőket Szeles András polgármester köszöntötte.
A hagyományos, már hosszú évek óta rendszeresen megtartott bemutatón 4 könyvet ismerhetett meg a közönség.
A könyvbemutatók között az Encsi Református Énekkar és az Abaúji Pedagógus Vegyeskar adott színvonalas műsort.
A Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói versekkel közreműködtek.
Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke mutatta be a soronkövetkező, 24. kötetét a Széphalom Évkönyvnek.
Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója Kováts Dániel: Sárospatak ege alatt című könyvéről beszélt
A Kegyelet és Jövő című műről, melyet Fáy András halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencia előadásaiból állítottak össze, Dr. Dienes Dénes, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója tartott beszámolót.
Végül, de nem utolsó sorban nagytiszteletű Bojtor István református tiszteletes a Kassai napok Fonyban című konferencia kötetét ismertette.
A jelenlévők néma főhajtással tisztelegtek a nemrég elhunyt Szathmáry István festőművész emléke előtt, aki számos alkalommal állította ki műveit Encsen, jelentős szerepe volt az encsi képzőművészeti alkotó tábor elindulásában.










