loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

ALAKULÓ ÜLÉS

2010.11.10.

Kezdőlap 9 Hírek 9 ALAKULÓ ÜLÉS

2010. október 18-án tartotta alakuló ülését a választás után Encs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A Himnusz és egy szép vers elhangzása után a Választási Bizottság nevében dr. Szacsuri Csaba ismertette az eredményt, majd átadta a szót dr. Vidákovics Béla korelnöknek. A korelnök elsőként megköszönte az encsi választók bizalmát. Vezetésével a képviselők letették az esküt, megkapták a megbízólevelet, és ezzel ünnepélyes keretek között megkezdődhetett képviselői munkájuk az elkövetkező négy évre.

Az ülés folytatásaként esküt tett Bratu László újonnan megválasztott polgármester. Ezután ismertette programját. Felhívta a figyelmet az előttünk álló nehéz feladatokra,

Megválasztásra került a polgármester javaslatára az alpolgármester. Szeles András alpolgármester egyhangú szavazattal a humán ágazatban, mely a közoktatást, a közművelődést és a sportot foglalja magába, fogja a polgármester munkáját segíteni.

A képviselő-testület a szociális és az egészségügy felügyeletére tanácsnokot választott. dr. Vidákovics Béla már hosszú ideje mindenki megelégedésére látja el ezeket a feladatokat.

Végezetül a Képviselő-testület kialakította a bizottságait, melyek a következők:

Encs Város Önkormányzat Képviselő-testületének bizottságai:

Szociális és Egészségügyi Bizottság

Molnárné Juhász Éva elnök

Bratu Ferenc

Basista Erika

Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

Kléri Bertalan elnök

Bolobás Péter

dr. Vidákovics Béla

Ferenczi Tibor

Sohajda István

Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottság

Karsai Attila elnök

Timár László

Hajdú István

A bizottságok külső tagjai esküjüket néhány nappal később tették le.

Az új Képviselő-testületnek, bizottságainak a város érdekében kifejtett munkájukhoz a továbbiakban kívánunk sok sikert, erőt, egészséget.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.