loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

JÁRDA ÉS PARKOLÓ ÉPÍTÉS

Jó ütemben halad a munka! Amint arról már beszámoltunk, Encs Város Önkormányzata enyhíteni kíván az iskolaidőben a Szent László utcában kialakuló tumultuson. Még a tanév megkezdése előtt sikerült hozzákezdeni a parkoló és- járdaépítési, valamint felújítási munkákhoz,...

Javul a város úthálózata

Mikola Gergely, Encs város polgármestere július elején tervezési szerződést kötött a Baross Gábor út egy szakaszának felújítására, valamint annak 180 méteren való folytatásának megépítésére, amely tartalmazza a vasúti sínen az átjárót is. A tervek szeptember közepére...

A „Szepsi piactér” átadása Encsen

Csütörtökön délelőtt átadásra került Encsen a „Szepsi piactér”.  A határon átnyúló INTERREG V-A SKHU együttműködési program keretében megvalósult beruházás ünnepélyes megnyitójára piacnapon került sor. A vendégek láthatták, mekkora létjogosultsága van ennek a...

Kiállítás Szepsiben

2021. június 24-én Szepsiben, a Városi Művelődési Központ földszinti termében megnyílt az Enccsel közös, Interreg által támogatott Kékbe öltöztetve című, a kékfestést népszerűsítő kiállítás.A megnyitón városunk részéről Mikola Gergely polgármester, Szepsiből JUDr....

CIVILSZERVEZETEK FIGYELEM!!

FELHÍVÁS Encs Város Önkormányzata támogatást kíván nyújtani azon társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok (közalapítványok), egyéb szervezetek, civil szerveződések számára, melyek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§...
Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.