loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

BOGRÁCS CSATA ÉS PÁLINKA MUSTRA

2017.06.14.

Kezdőlap 9 Hírek 9 BOGRÁCS CSATA ÉS PÁLINKA MUSTRA

A hétvégén hagyományőrző rendezvény volt Encsen. Pénteken este két országos hírű zenekar adott élő koncertet. A Csík zenekar népzenei elemekkel vegyes zenéje sok érdeklődőt vonzott. Utána a fiatalok által jobban ismert Children of Distance zenélt.

Másnap kezdődött a hagyományos Bogrács csata és a Pálinka mustra, melyet már az elmúlt évben is az Abaúj Tájegységi Értéktár Bizottság egy abaúji ételek körében hirdetett versennyel tett színesebbé.
A Városi Sportközpont hátsó udvarán főztek a csapatok. Ezen az éven a szomszédos Forró község, valamint a testvérvárosi csapatok, az erdélyi Gelence, a felvidéki Szepsi és a lengyel Kepno voltak a díszvendégek. Minden csapat kitett magáért.

A zsűri Nádas György humorista, Mátyás Rudolf, Oszkár és Venesz díjas meterszakács és Boros István séf, gasztronómus voltak. 
A mintegy 30 csapatot és az idelátogatókat dr. Szinay Attila  a Földművelésügyi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és Szeles András polgármester köszöntötte


A főzés alá Leblanc Győző és Tóth Éva operett-nosztalgia műsora, Komáromi István mini dáridója valamint a Cross Road zenéje szolgáltatta a kísérőt.

A Pálinka mustra zsűrije, a Bükki Pálinka Lovagrend, Orosz János nagymester vezetésével közben kiosztotta az Év encsi és abaúji pálinkája díjat, Nagyarany, Arany, Ezüst, Bronz kategóriában díjazta a benevezett pálinkákat.

Eredményhirdetésekre délután 16.00 órakor került sor.





További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.