loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

Diák Tűzoltó Tusa Abaújban

2016.10.24.

Kezdőlap 9 Hírek 9 Diák Tűzoltó Tusa Abaújban

Az Abaúj Tűzvédelméért Alapítvány és az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség  2016. október 14-én Diák Tűzoltó Tusa Abaújban elnevezésű, meghívásos  tűzoltóversenyt rendezett általános és középiskolai tanulók részére. A rendezvény célja az volt, hogy felébressze a gyermekekben a tűznek, mint veszélyforrásnak a mindennapi életükben lévő jelenlétét. Az encsi tűzoltóság, több mint 100 éve szerves részét képezi a térség közbiztonságának. Ezzel a rendezvénnyel szerették volna közelebb hozni, megismertetni a gyerekeket ennek a gyönyörű hivatás mindennapjaihoz. Emellett szükség van a hétköznapok önkéntes tűzoltóira is. Azokra az emberekre, akik tudják, hogy adott esetben hogyan kell közbeavatkozniuk, ha éppen baj van.

A versenyen 8 általános iskola és 6 középiskola vett részt. A hét állomásból álló versenyben volt teszt írás, akadálypálya, szerismeret, osztott-sugár szerelése gépjárműfecskendőről, tömlőgurítás valamint a füstsátorban is át kellett menniük a versenyzőknek. 

Az eredményhirdetés során Kovács Sándor tűzoltó ezredes, (zsűri elnöke) az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség  vezetője értékelte a csapatok teljesítményét.  A díjakat Lőrincz Csaba ny.tű. alezredessel, aki   Abaúj Tűzvédelméért Alapítvány elnöke adta át.
A legjobb középiskola a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium lett. Az encsi Váci Mihály Gimnázium 3. lett. Az általános iskolások között a gönci dákok lettek a legjobbak. Utánuk 1 ponttal lemaradva, 2. helyen végeztek a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulói, akik a legjobb encsi csapat díját is átvehették.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.