loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

DÍJAZTÁK A LEGSZEBB KONYHAKERTEKET ENCSEN

2019.09.20.

Kezdőlap 9 Hírek 9 DÍJAZTÁK A LEGSZEBB KONYHAKERTEKET ENCSEN

Encs Város Önkormányzat volt az első a megyénkben, aki benevezett a Magyar Örökség díjas Magyarország legszebb konyhakertjei országos programba. A városban népszerű program keretében csütörtök este került sor a „Legszebb konyhakertek Encsen” című program díjátadójára.

Az évek óta zajló program komoly odafigyelést igényel, melynek kezdetben az Encsi Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája felelt meg, de a munka oroszlán részét 3 éve az Encsi Kertbarát Kör vállalta fel. Elismerésre méltó és köszönet illeti munkájukat. A számtalan kép bizonyítja, hogy milyen sok kertet néztek meg. Keller Ferenc, Tóth Géza, Tóth István és Munkácsi Erzsébet irányításával és szervezésével idén is sikeres évet zárhattak.

A díjátadóra mintegy 40 embert hívtak meg, akik mindannyian részt vettek a programban. Mindenki kapott valamit, mert az Önkormányzat támogatásával a Műszaki Iroda munkatársai csomagokat készítettek a lelkes kertművelőknek.

Sándor Róbert műszaki irodavezető köszöntötte a megjelenteket.

Az abszolút kategória díjait, mellyel pénzjutalom is járt Szeles András polgármester adta át. Ők :

1. FIGECZKI ISTVÁNNÉ

2. KOTÁNY CSABA

3. HORNYÁK JÁNOSNÉ

Ezt követően a kategóriák díjazottjai kapták meg az oklevelek mellett a jutalmakat. A zsűri tagjai Keller Ferenc elnök, Munkácsi Erzsébet, Tóth Géza, Tóth István voltak.

Keller Ferenc megköszönte a támogatóknak, hogy anyagi segítséggel járultak hozzá a díjakhoz. Így Szeles András polgármester, Bratu Ferenc, Bolobás Péter Buchala István, Karsai Attila, Kléri Bertalan, Konyor Judit, Molnárné Juhász Éva képviselők valamint két névtelen adományozó tette lehetővé, hogy értékesebb díjazással jutalmazták a szép kertek „alkotóit”.

A díjátadó zárásaként először Szeles András polgármester ismerte el a kertbarátok munkáját, majd minden kertművelő kapott ajándékcsomagot, majd kis vendélátás zárta az estét.
A programot a TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00019 sz .„ A helyi identitás és társadalmi kohézió erősítése Encs központtal” c. pályázat támogatta.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.