loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

Farsang a Szent László Katolikus Általános Iskolában

2015.02.19.

Kezdőlap 9 Hírek 9 Farsang a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Intézményünk apraja és nagyja 2015. február 6-án este a Városi Sportközpontban gyűlt össze, hogy a telet búcsúztatva és a tavaszt köszöntve megtartsa Farsangi Karneválját. A diákönkormányzat, az osztályfőnökök, a kedves szülők és a gyerekek már hetek óta készültek iskolánk egyik  legnagyobb rendezvényére.

Programunk művészeti iskolánk bemutatójával kezdődött. Táncosaink a busójárás rövid történetét mutatták be. Ezután kezdődött a várva várt jelmezes felvonulás. Láthattunk Meseországot, Báli kavalkádot, Sportolókat, Partiarcokat, Kalózokat ,Árnyakat, Pályaválasztókat, Sakkfigurákat, Színeket, Egri várvédőket.

Már csak a 8. osztályosok vártak arra, hogy elkápráztassák a közönséget. A báli hölgyek és urak Bécsi keringőt táncoltak, majd szüleiket is táncra hívták.

A bált megnyitó tánc után a gyerekek táncolhattak a tombolasorsolásig, ahol nagyon sok értékes nyeremény talált gazdára.

Ezúton is köszönjük a kedves szülőknek és támogatóinknak, hogy felajánlásaikkal színvonalassá tették rendezvényünket.

                                                                                                                          Bartók Klára

                                                                                                                            DIÖK vez.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.