loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

Kertészkedtek az abaúji óvodások

2017.05.19.

Kezdőlap 9 Hírek 9 Kertészkedtek az abaúji óvodások

A térség óvodásai gyűltek össze pénteken délelőtt az Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde közösségi termében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya által hirdetett „Kertész leszek…” című környezet-egészségügyi pályázat záró rendezvényén az Encsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya látta vendégül a kilenc óvoda gyermek és felnőtt képviselőit. A házigazdák nevében Léportné Temesvári Ildikó vezetőhelyettes köszöntötte a megjelenteket, majd az encsi óvodások adtak rövid kis műsort.

A népes mezőnyben mindenhol nagyon szép kiskertekkel találkozhatott a program koordinátora, Kóczai Klára, járási szakfelügyelő ápoló. Az értékelés után dr. Kálovics Erzsébet, az Encsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának vezetője adta át az okleveleket. A településekről a polgármesterek vagy képviselőik vettek részt, akik jutalmakkal köszönték meg a résztvevők munkáját.

Szintén megérdemelt jutalom járt az abaújdevecseri és a fügödi óvodásoknak a tetszetős munkáért. Ezeket Molnárné Juhász Éva és Konyor Judit a településrészi önkormányzatok vezetői adták át.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.