Tasnádi Éva Örök Kálvária című tűzzománc képeit láthatják
Az Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2015. március 31-én (kedd) 17 órakor tartotta első tavaszi kiállítását az Encsi Városi Galériában.
Tasnádi Éva zománcfestő művésznő ÖRÖK KÁLVÁRIA című képsorozata Húsvét előtt rendkívül aktuális. Képei Jézus megfeszítését ábrázolják.
Elsőként a Szent Anna Templom Passió énekkarát hallgathatták meg a jelenlévők, megteremtve a képek befogadásához a hangulatot. Ezt követően Domokos Tibor evangélikus lelkész méltatta a művésznő csodaszép képeit, és ejtett szót az elkövetkező ünnepről.
Kiállítás megtekinthető:
2015. április 21-ig
munkanapokon:
9:00-tól 16:00-ig
illetve más időpontban
egyeztetés alapján
(46/ 587 330)
Tasnádi Éva Debrecenben született, és itt él három gyermekével. Gyerekkora óta rajzol és fest. A megjelenítés, a szabadkézi rajzolás által tudja a körülötte lévő világot kizárni, semlegesíteni. Megélni a saját belső énjét, és azt felszínre hozni, mindig más és más élményeknek, időszakoknak, korszakoknak megfelelően. 1991-ben végzett a DTK Főiskola rajz szakán, ezután 1994-ben elvégezte a rajz szakot az egri főiskolán. Kezdetben inkább grafikával, pasztellel foglalkozott, de mintegy tizenkét éve tűzzománc technikával alkot. A legfrissebb tűzzománc képeinek témája az élethelyzetek, lehetőségek, döntések feldolgozás sorozata, egymásra hatása. A korábban már milliók által megrajzolt, megfestett bibliai témákat látja egy teljesen saját látószögből, részben saját mai problémáira vetítve. A tűzzománc szépsége, fényessége mellett egy igen bonyolult technika, mindig tartogat meglepetéseket. A kép behelyezése a kemencébe, ennek pár percig, 860°C-on való égése, kivétele, szembesít az elképzelt eredménnyel. Ezt tekinti a zománcozás elsődleges szépségének, sőt tanításának: elfogadni azt, amit kapunk.










