loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

KREATÍV ABAÚJ KONFERENCIA

2019.04.10.

Kezdőlap 9 Hírek 9 KREATÍV ABAÚJ KONFERENCIA

Hernádvécsén tartott tanácskozást a Miskolci Egyetem Kreatív Abaúj címmel. Az előzetes kutatást lezáró konferencia előzetesen 25 települést vizsgált.

Az eseményen Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a meghívottakat, elmondta, hogy a felsőoktatási intézményi kiválósági program 2017-ben kezdődött, a szaktárca tizenhárom állami felsőoktatásai intézményt támogat 100 millió forinttól 2 milliárd forintig, a Miskolci Egyetem 900 millió forintot nyert a projektre.

Ismertetése szerint az egyetem két nagy tudományterületre kapta a pénzt, egyrészt műszaki képzésre, másrészt a nem műszaki karok területére, társadalmi, kulturális innovációra.

Ezt követően Dr. Hörcsik Richárd Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője nyitotta meg az előadások sorát. Kiemelte Abaúj értékeit, hangsúlyozta, hogy számtalan értéket őriz még ma is.

A tudományos beszámolók között Kovács Gábor operaénekes és a szemerei óvodások műsorát tekinthették meg a résztvevők.


A konferencia további kísérő programja a települések bemutatkozó kiállítása volt.

Encs is részese volt a kutatásnak, különösen az abaújdevecseri településrész.

A várost Szeles András polgármester, Molnárné Juhász Éva önkormányzati képviselő, az Abaújdevecseri Településrészi Önkormányzat elnöke, Konyor Judit önkormányzati képviselő, a Fügödi Településrészi Önkormányzat elnöke képviselte. Az Encsi Polgármesteri Hivatal részéről Sándor Róbert irodavezető, Urbánné Kléri Szilvia szakreferens és Bratuné Csábrági Csilla vett részt a tanácskozáson.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.