loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

Sikeres nyári színházi előadások a parkban

2014.07.31.

Kezdőlap 9 Hírek 9 Sikeres nyári színházi előadások a parkban

Hosszú ideje szervez a Városi Művelődési Központ nyáron színházi előadásokat a Millenniumi parkban. Kezdetben ugyan kisebb volt az érdeklődés, de napjainkban egyre nagyobb számmal kíváncsiak az előadásokra.

Minden hónapra jut egy darab. Júniusban a kassai színház művészei hozták el a kortárs magyar dráma egyik leggyakrabban játszott tragikomédiáját, Egressy Zoltán Portugál című művét. Nagy sikerrel futott Budapesten, Kaposváron, Miskolcon, Kassán, így várható volt, hogy az encsi közönségnek is tetszeni fog. A darabot a színház színművésze Dudás Péter rendezte.

A második egy sokkal könnyedebb darab, Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című zenés vígjátéka. A Körúti Színház nem először vendégeskedik a parkban, hiszen tavaly a mezítláb a parkban című előadást tapsolhattuk meg. Ezúttal a rendezést Koltai Róbert vállalta magára, és szerepel is a színpadon. Az előadás megtekintői jól szórakozhattak. Örömünkre szolgált, hogy a park megtelt nézőkkel.

Augusztusban az Encsi Napok keretén belül láthatták a moziban kétszer is megfilmesített dr. Vitéz Miklós és Vadnai László által jegyzett Meseautó című előadást. 

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.