loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

SZENT ISTVÁN ÜNNEPE

2020.08.24.

Kezdőlap 9 Hírek 9 SZENT ISTVÁN ÜNNEPE

Encsen is együtt emlékeztek Szent István királyra, az új kenyér ünnepére. A rendhagyó ünnepség műsorát helyi művészek adták, az át nem adott kitüntetések is ez alkalommal kerültek átadásra a hagyományos díjak mellett.

Sajnos egész nap esett az eső, így a Váci Mihály Gimnázium aulájába kellett a rendezvényt áttenni.

Augusztus 20-i program részeként az éven a római katolikus egyház nevében dr. Garancsi László főesperes, címzetes prépost, érseki tanácsos áldotta és szentelte meg az új kenyeret.

Az ünnepi beszédet Mikola Gergely, Encs város polgármestere mondta, aki ezt követően átadta a város két legrangosabb kitüntetését. A PRO URBE díjat Bratu László nyugalmazott polgármester, a Szent István díjat Vajkóné Zsíros Emese óvodavezető kapta. A kitüntetettek méltatását külön cikkben tesszük közé.

Felváltva szerepeltek encsi művészek, valamint sor került a kitüntetések átadására.

A kitüntetettek:

Encs Város Közoktatásáért:

Lengyel Anna Mária

Matkovicsné Balogh Katalin

Rozim János

Encs Városért a Közösség Szolgálatában

Dr. Al Jazairi Abdul Baki

Ambrus Lászlóné

Encsért 2020.

Bogár János

„Akikre büszkék vagyunk-2020” kitüntetés

Kiss Balázs Barnabás az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola  
Kónya Réka, az Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium 

Kovács Réka, az Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium 

Novák Írisznek, a Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 

Gratulálunk minden kitüntetettnek!

Fellépő Művészek:

Csehi Dorina

Csikuska Táncegyüttes

Homoki János

Kardos Alexandra

Novák Írisz

Schultz Gellért

Szél Alexandra

Takács Erika

Köszönetet mondunk minden résztvevőnek. Dr. Garancsi László főesperes úrnak, hogy a nehéz idők ellenére eljött az ünnepségre. Orosz Nikolettának, aki rendkívül magabiztosan és gördülékenyen vezette le az ünnepséget. A fellépő művészeknek, akik tudásuk legjavát adva színesítették a rendezvényt.

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.