loader image
MFF-kedvezmenyezetti-infoblokk keretes

Szent László-hét az encsi Szent László Katolikus Általános Iskolában

2017.05.24.

Kezdőlap 9 Hírek 9 Szent László-hét az encsi Szent László Katolikus Általános Iskolában

„Hit, hűség, hivatás”- hallhattuk az idei tanév egyházmegyei mottóját Ternyák Csaba egri érsektől egyházmegyei tanévnyitónkon, amit azonnal magunkénak éreztünk. Így, amikor megtudtuk, hogy a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánították, ennek megfelelve tervezgettünk, hogy méltó utódai lehessünk apostolkirályunknak.

Az emlékév célja, felhívni a figyelmet arra, hogy a turul nemzetség Szent Lászlója a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket.

Iskolánk egyhetes rendezvénysorozattal tisztelgett névadója előtt.

Mi a keresztény egység jegyében a régió katolikus iskoláit kapcsoltuk össze a nyitónapra szervezett szavalóversennyel, és a csodatévő Szentünk életére, lelkiségére épülő licitversennyel.

Az ünnepi hét programjai között szerepelt közös imádkozás Szentünkhöz, énektanulás, megcsodálhattuk a Kárpát-medence Szent László templomait, freskóit, és királyunk különféle ábrázolásait kiállításainkon.

A felsős osztályok kiválóan megjelenítették élőképpel a városi parkban a forrásfakasztást a sziklából és a koronázást. Eközben az alsósok korabeli jelmezekbe öltözve, néptánc bemutatókkal tarkítva, általuk díszített imákat osztottak a város különböző pontjain.

A rendezvény zárónapján Toma mester középkori játszóudvarában vehettünk részt egy Szent László-napi vigasságban. E szórakozásban edződött testünk, lelkünk, így kellemesen feltöltődve együtt sütögethettük a velünk ünneplő szülőkkel a lacipecsenyénket, együtt örültünk a győztesekkel a záró rendezvényünk eredményhirdetésén.

Hitünkben megerősödve, a gyermekeinkhez, önmagunkhoz hűen, hivatásunknak megfelelve, a gyermekek későbbi hivatásválasztásait segítve, Szent királyunk nemzetvédő, felemelő munkáját megismerve, iránymutatónak állítva tevékenykedtünk. Lelkiekben gazdagodva, új ismereteket szerezve, jó csapatokká kovácsolódva zárhattuk a Szent László hét programjait.

                    Krisztus apostolának szellemiségét követve, kérünk :

„Áldd meg Urunk, gyerekeinket, hogy tanulmányaikat, kötelességeiket Szent László hősi küzdelmével folytassák!”
„Áldd meg, Urunk, a szülőket, hogy amint a Szent király vezette népét, úgy vezessék ők is gyermekeiket!”

Az iskola vezetői

További hírek

Figyelem! Álláshirdetés

A PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ munkatársakat keres szociális ápoló és gondozó...

Megszakítás
Encs címer logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.